A magyar egészségügy, avagy egy befagyott kisujj kálváriája 3. stáció

Egy fájdalmas éjszaka, némi álmatlan hánykolódás után kisujjam ismét kezdte visszanyerni eredeti szerepét a testrészeim közt. Meredt szemekkel vizslattam, ahogy egyre kisebb lett a duzzanat, vajon hatott-e a csodás bemozgatás. Eleinte véltem felfedezni némi egyenesedést, de a végeredmény egy görbe, sajgó, vörös valami lett, ami aztán pár nap alatt visszaállt a képen látható pozícióba.
Következő lépés tehát az autodidakta gyógytorna. Ezt kisebb nagyobb intenzitással pár hónapig gyakorolgattam, majd a karácsonyi őrület és egy kubai kiruccanás utáni változatlan állapot és állandó, önjelölt terapeutám javaslata arra ösztökélt, látogassam meg újra Mr. U-t és kérjek beutalót gyógytornára. Bár Mr. U meglátogatása bennem kellemesnek igazán nem mondható élményeket idézett fel, meggyőztem magam, hogy most már nem lesz semmiféle bemozgatás, csupán egy egyszerű beutaló egy kellemes terápiás kezelésre.
Újra felkerekedtem hát és bekopogtattam Mr. U-nál, aki némi csuklótörés ápolás és paraszolvencia után készségesen szolgálatomra állt és kitöltötte a megfelelő papírt, amivel nekem az Uzsoki kórház mexikói úti épületébe kell eltrappolnom. Felhívta még a figyelmemet, hogy az ujjam kikorrigálásával a gyógytorna után - amennyiben az sikertelen, melynek valószínűségét én Mr. U non-verbális kommunikációs jelei alapján 99 és 100% közé tetem - rögtön fogjam magam és kisujjam és izibe műtessem meg, mert különben így marad.
Nem volt vesztegetni való időm, másnap felhívtam a fent nevezett kórházat, ahol el is mondták, hogy mikor és hol jelenjek meg legyek szíves és gyógytornásztassam megfáradt kisujjamat. Az időpont fontos, mert ekkor van a kéz szekció!
Próbáltam elképzelni a szituációt, amint sok ember ül és mozgatja kisujját és hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy ez most bohózat vagy utópia.
A nevezetes reggelen fél 8 magasságában megjelentem a Mexikói úton, keresve az alagsort és a gyógytornát. Az épületben, melynek előtere dugig volt kerekesszékekkel, a recepciós úr felvilágosított, hogy itt ugyan alagsor van, le is mehetek, ha akarok, de ott gyógytornát nem találok, ugyanis ez egy iskola (Mozgásjavító Általános Iskola - a szerk.). Próbáljak viszont keresni egy H betűt a Mexikói úton valahol arrébb, ott hátha sikerrel járok.
No, nekem sem kellett több, követtem a jótanácsot és láss csodát, sikerült bejutnom a kórház alagsorába a gyógytornára. Itt egy kedves hölgy tartotta a kéz szekciót némi láb szekcióval fűszerezve, és ekkorra biztossá vált, hogy bohózattal állok szemben. Ezt a bizonyosságot csak aláhúzta az, mikor a hölgy - megnézve a papíromat - jelezte, hogy én nem is lehetnék itt, mert először az itteni orvosnál kell bejelentkeznem, aki majd megvizsgál és eldönti, hogy mire is van szükségem. No, de egy orvos már eldöntötte, mondom én, mire ő, hogy nem így van ez, be kell tartani a hivatalos utat, most maradjak, de legközelebb már csak úgy jöjjek, ha látott az orvos.
Maradtam, és egy jó órás labdamarkolászás után lehajtott fejjel távoztam. Másnap frissen, fiatalosan, kipihenten ébredtem és tudtam, ez lesz az a nap. Lelkesedésem egészen estig tartott.
6 órakor megjelentem a korábban egyeztetett helyen. A bejelentkezésnél egy hatalmas monitort találtam, jobban szemügyre véve a monitor egy nénire nézett, aki először nem vett észre, majd egy automatikus "Várjon 10 percet!" felszólítást préselt ki magából. Vártam, kicsit többet is, majd szólított, felvette az adataimat és újabb várakozásra sarkallt. Mit volt mit tenni, vártam, szinte már boldogan, hogy sínen vagyok, mindjárt megvan a beutaló.
Folyt. köv

A magyar egészségügy, avagy egy befagyott kisujj kálváriája 2. stáció

Mr. U. jelentőségteljesen bólintott egyet, és a tisztelet fényét láttam megcsillanni szemeiben. Ezt rossz előjelnek véltem, de már nem volt mit tenni, haladtunk is a szomszéd szoba felé. Ennek ajtaján újabb bátorító jelként ott fityegett egy felirat: Műtő. Gondoltam erre visz a legrövidebb út egy következő szobába, de tévedtem, utunk eddig tartott. Mr. U. ép ujjával egy ágyra bökött, ami halványan még a Kórház a város szélén sorozatból fennmaradt emlékképeim egyikével mutatott kísérteties hasonlóságot, s bár pontosan nem emlékeztem az ottani körülményekre, abban biztos voltam, hogy nem pozitív felhangja volt az ágy körül zajló eseményeknek.
Ismét próbáltam leendő unokáimra és a nekik elmesélhető hőstettre gondolni és helyet foglaltam, kezemet pedig a tett színhelyére pozicionáltam. Mr. U. hamarosan megjelent egy fullextrás vizifegyvert megszégyenítő injekciós tűvel. Én ekkor kezdtem el keresni a rejtett kamerákat a műtőben, és már készültem, mit mondok a Kandikamera műsorvezetőjének az előkészületek alatt felvett furcsa arckifejezéseimről. Nem sok idő kellett, hogy rájöjjek, hogy itt bizony sem kamera, sem műsorvezető nincs, és az egy versenyló heti doppingadagjának megfelelő mennyiségű fájdalomcsillapítót rejtő injekciós tű teljes tartalmával kisujjamat hulki méretekre duzzasztja Mr. U.
Így is lett majd kisvártatva elkezdett egy számára izzasztó, számomra egyelőre inkább csak mutatságos revüt bemutatni egykori kisujjamon. Mivel alkartól lefele annyira érzéketlen voltam, hogy az inkvizíció teljes kínzóarzenálja sem tudott volna velem mit kezdeni, csak részvétteljesen mosolyogtam Mr. U. kínszenvedésén, mindaddig, míg be nem jött főnöke, a főorvos és a következő párbeszéd zajlott le köztük.
- Jó munkát, szevusz. Á bemozgatás?
- Igen.
- Hm. Elég komolynak tűnik.
- Igen, nehezen megy.
- Aha, szerintem nagyon ne feszítsd tovább, mert eltörik.
Itt részvétem kétségbeesésbe, mondhatni pánikba váltott és kezdtem teljes valójában átérezni az "Egészség legyen, a többit megvesszük" jeles bölcsesség összes mögöttes és nem mögöttes értelmét.
Láthatóan Mr. U-t ez nem nagyon tántorította el attól, hogy még pár mutatványt bemutasson kisujjamon, ami ekkor már úgy nézett ki, mint Nicky Santoro (alias Joe Pesci) a Casino című kasszasiker végkifejletében.
Pár - számomra évtizedeknek megfelelő - rövid perc dagasztás után aztán Mr. U. röviden közölte, hogy készen vagyunk, tessék otthon esténként meleg vízben áztatni, tornáztatni, visszaesés esetén gyógytornára menni.
Ezek után én és a kisujjam, aki innentől fogva külön entitásként élte életét elindultunk hazafelé.

Folyt köv.

Moustach Maffia Sabotage

A magyar egészségügy, avagy egy befagyott kisujj kálváriája 1. stáció

Nézem itt ezt a fakof98.blogspot.com oldalt és nem történik semmi. Senki nem ír semmit. A FSZ-k megint leléptek. Én meg itt poshadok. Szerencsére a magyar egészségügy biztosítja nekem, hogy ne legyenek unalmas napjaim.
Páran már hallották a ferde kisujjam történetét. Röviden annyi történt, hogy Pöte barátunk eljött focizni - azóta sem láttam, és kisujjam hogyléte felől sem érdeklődött - és mikor kapus voltam, direkt kisujjon rúgott.
Na most ez egy sima futballbaleset, az ember kiabál egy kicsit, keményen mutatja, hogy bár iszonyúan fáj, és lehet, hogy az egész letört, kénsavas eső esett rá, megsózták, megborsozták, napalmmal megszórták, de neki ugyan meg sem kottyan, mert ő kemény, mint a lonsdaleit. Az ember - jelen esetben én - ezt is tette, majd hazament és szépen besportkrémezte a megdagadt területet.
Régóta tudott axióma ugyebár, hogy ha bármilyen testrészünket baleset éri, de mozog, akkor nem tört el. Miután 3 hét és egy raftingolás elteltével sem javult a helyzet, bármennyire is tettem sínbe fent nevezett becses testrészem, gyanút fogtam, és igyekeztem einsteini magasságokba emelkedve elgondolkozni azon, hogy esetleg semmibe vegyem az axiómát. Logikusnak tűnt, hogy tézisemet az interneten keresztül támasszam alá, eljutva az antitézisen (jelen esetben az eredeti axiómán) keresztül a szintézisig, azaz, hogy az ujjam bármennyire is mozog, bizony eltört.
Konzultálva legkedvesebb lakótársammal arra jutottam, hogy egy orvos véleményének kikérése erősen javallt. Tetézve félelmemet ő birtokába jutott olyan információknak is, hogy feltételezhető, hogy nem csak, hogy eltörött, de már össze is forrt, mégpedig rosszul. Ennek fele sem tréfa, gondoltam, nagyobb szenzáció lesz ez, mint a relativitáselmélet, pedig pont úgy indult.
Fogtam hát magam és mintegy 2-3 hetes egyeztetés után eljutottam egy ismerős baleseti sebészhez. Ő a kisujj rövid szemre- és kézrevételezése után megnyugtatott, hogy feltehetőleg tényleg el van törve, tényleg összeforrott, tényleg rosszul és az egyetlen megoldás, hogy újból el kell törni. Az információ szíven ütött, de gondoltam, legalább lesz mit mesélni az unokáknak. Akkor még nem sejtettem, hogy a kisujjeltörés csecsemőknek való tündérmese ahhoz képest, ami vár rám.
Szerencsére a mai technika mellett a szem- és kézrevételezés nem elégséges információ egy kisujjújraeltörés levezényléséhez, így doktorunk - nevezzük Mr. U-nak - röntgenre küldött. A kisujjröntgen láthatólag nagy problémát okozott a nővérnek, aki többszöri nekifutásra tudta csak görcsbe állt kisujjamat a megfelelő 2 pozícióba bepasszentani. A felvétel sikerült és percek alatt kezemben volt, nem volt hát hiába a 2 óra várakozás.
Itt jegyezném meg, hogy a baleseti sebészeten a várakozás nem összehasonlítandó holmi fogorvosnál, ne adj' Isten háziorvosnál való unalmas tespedéssel. Ezen a szolid, téli szombat délutánon két motorost hoztak be egy-egy fájintos nyílt töréssel és tanúja lehettem egy öngyilkossági kísérletét nem sokkal korábban megúszó fedélnélkül ápolásának, vallomásának majd teljes kétségbeesésének (ti. neki még az öngyilkolászás sem sikerül). Mindezt szépen tagoltan elosztva, lassan adagolva, nehogy unatkozzon a várakozó beteg.
A felvételekkel még egy röpke fél órát várakoztam, majd szólítottak. Hamar kiderült, hogy törésről szó sincs, itt bizony befagyott az ízület. Kicsit tessék ezt megemészteni, nekem sem sikerült első nekifutásra, mert mi az, hogy befagy egy ízület? Persze tél van, de akkor is. A talányra hip-hop fény derült.
Pöte mérnöki pontosságú bombája egy komolyabb rándulást eredményezett a kisujj második és harmadik perce közti ízületnél. Ezt én - hibásan - szép alaposan sínbe tettem, ami ennek következtében úgy maradt, és ott szépen megfagyott.
Megoldásként Mr. U két gyógymódot javasolt. Az első: Egy durva, fizikai behatással kiegyenesítjük, azaz úgymond "kimozgatjuk" az ujjat. Ezt megteheted te is, mondta Mr. U., hogyan, kérdem én, mire ő, ráülsz és kiegyenesedik. Mindeközben pajkos mosoly játszott a szája körül. Mivel birtokában voltam annak az információnak, hogy Mr. U nem hazánkban kezdte földi pályafutását, hanem a nagy Oroszország sztyeppéiről szalajtották, felsejlett szemem előtt egy 2 literes vodkás üveg üresen előttem, én vérben forgó szemekkel, visítva ülök egy széken, magam alatt egyenesedik a kisujjam.
Szolid mimikával jeleztem, hogy tegyük most félre az első megoldás a) verzióját és térjünk inkább rá a Kárpát-medencében nevelkedettek számára is megvalósítható lehetőségekre. Az 1 b) megoldás: Kimozgatja ő. A 2. megoldás: Gyógytorna, ami minimum 6 hét.
Ugyan nem vodkás üveg volt a jelem óvodában, se nem lefűrészelt baseball ütő, de gondoltam azért egy 1 b) verziót csak bevállalok. Ha nem jön össze, még mindig ott a 2., vagy végszükség esetén az 1 a).

Folyt. köv.