Nos, véget ért az 1. FAKOF-Bajuszverseny. A szavazatok alapján Tóvári Dani lett az első, mindezt úgy, hogy az utolsó helyről valami csoda folytán hirtelen magasan az első helyre lépett elő. Nos, a PR és a marketing ide is betette a lábát, mi sem kerülhettük el. Daninak jó volt a PR-osa, no meg a kép, amit feltett az sem volt kutya se macska, ezért győzött. Nyereménye egy hét a hét képe panelen.
Ne feledkezzünk meg a többiekről sem azért. Gery csodás kezdés után sajnos lankadó teljesítményt nyújtott, így a második helyre volt csak elég az ütős James Hetfield klón.
Báz Pécsen PR-ozott, de mivel ott csak alig 200 ezren laknak, ez nem volt elég Dani budapesti (2 millió lakos) PR-jával szemben, de a harmadik helyre igen, gratulálunk az egyetlen dobogós vidéki versenyzőnek (megjegyzem Bázt simán diszkvalifikálhatnánk, mivel bajszát már 22-én levágta...)!
Kiemelkedő teljesítményt nyújtott még Tóvári Tomi 7 szavazattal a 4. helyen és külön kiemelném azt a két versenyzőt, akik ugyan későn jelentkeznek, de egész életüket a bajusznövesztésnek szentelik, egy vastapsot Durcinak és Morcinak!
A következő movember pont egy év múlva, mindenkit szeretettel várunk. Igyekszünk újdonságokkal kedveskedni, próbálunk felhajtani olyan szervezetet, akivel együttműködve hasznossá is tudjuk tenni az egyelőre inkább csak szórakoztató eseményt.
További szép napot!
FSZ
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: végeredmény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: végeredmény. Összes bejegyzés megjelenítése
2008. december 9., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
